Sziasztok!
Nagyon rég nem blogoltam már. De egyszerűen nem volt időm. Semmire és senkire. :/ Történt jó és rossz is, igazából ennyire még nem voltak kétes érzelmeim. Egyik állapotból esek át a másikba. Nem tudom mivel is kezdjem a jóval, vagy a rosszal...
Na kezdem ott ahol a legutolsó bejegyzésem befejeztem a pasi ügy... komolyodott a dolog, elég komolyan. Összejöttünk, szerelmes lettem, rózsaszínben láttam a világot, boldog voltam, de álmaim összetörtek, mint egy ablaküveg. Nem is tudom hol kezdjem a dolgot. Nagyon jól éreztem vele magam, nem voltam feszült, nem voltam ideges, természetesen tudtam viselkedni vele, és ő volt az első aki azt elérte, hogy majdnem mindent megosztottam vele és nem volt gyomorgörcsöm, vagy efféle, mint másnál. Igen távkapcsolat volt, de mi megpróbáltuk ezt átvészelni. De nem ment. Lelkileg kezdtem kikészülni és ezért kellett kimondanom a végét. Vagy dolgoztam, vagy szabadnapomon nála voltam, vagy ő jött. Anyáékkal már szinte nem is találkoztam. Összevesztem velük miatta, ahogy Szivecskével is sikerült miatta összevesznem. Valahol itt volt az a pont, mikor félre kellett tennem azt, hogy szeretem, azt, hogy néha úgy éreztem/érzem, hogy meghalok a hiányába, de pontot kell tennem a végére. Fáj még, fájni is fog, egyelőre a munkába, meg a sulival kapcsolatos dolgokba temetkezem, de egyszer jobb lesz. Így kellett döntenem, mert így mindkettőnknek jobb lesz. Ebből csak állandó veszekedések lettek volna. Én üldöztem magam a vesztembe, azzal, hogy beleszerettem. Ennyi. Egy idézet van még amit ehhez tudok kapcsolni és ezentúl igyekszem ehhez tartani magam: "Nem tudok úgy élni, hogy mindenkinek jó legyen, így hát úgy élek, hogy nekem legyen jó!"
Aztán dolgozni végig dolgoztam a nyaram, igazán nem is volt nyaram, de kellett a pénz. Utolsó munkanapom 20.-a lesz, aztán leköszönök. Már csak úgy járok dolgozni, hogy számolom a napokat, hogy már csak ennyit kell és vége. :D Egyet tanultam ebből a munkából, hogy ilyet SOHA nem akarok végezni. Persze van egy olyan érzésem, hogy fogok én még ilyet végezni, de ami motiválni fog tanulásnál, mikor szenvedek, hogy én inkább egy irodába akarok ülni, mint egész nap mosogatni, takarítani, főzögetni, meg pultozni és a főnök kívánságainak meghajolva hajbókolni és elfogadni a hangulatingadozásait és a szívatásait. Ehhez a munkához kellett kitartás, a napi 14-16 órákhoz és a heti max 2 nap szabadnaphoz. Kimerültem ez a legegyszerűbb kifejezés erre.
És akkor talán a jó hír marad így a végére, mint, hogy büszkén jelenthetem ki, hogy felvettek a Miskolci Egyetem egészségturizmus szervező szakára. Szeptember 3-tól van a regisztrációs hét, augusztus utolsó hetén a gólyatábor. Addig pedig intézgetem a kolit, meg minden mást, amit még be kell szereznem. A legújabb az új bőröndöm épp ma vettem meg. Szerelem volt első látásra, már vagy egy hónapja szemezgetek vele, és mire oda jutottam még le is árazták nekem, szóval ez tényleg csak rám várt. :D Szóval egy pár hét múlva már ismét az egyetemisták életét élhetem. Várom már. (tudom lesz olyan, mikor nem fogom, de akkor majd visszaolvasom ezt a bejegyzést :D )
Lényegében ennyi történt velem mostanában. Gyorsan megjártam egy újabb hullámvölgyet. Kezdem már nagyon utálni a hullámvölgyeket, valami sík egyenletes jót szeretnék már végre. Annyira vágyom egy kis nyugalomra, maximum apró problémákkal, de elegem van a lenti világból. Nos ennyi.
