Hát ennyi. Mégis magadhoz vetted. Másfél év. Ennyi, amit még adtál nekünk belőle. Tudod néha úgy érzem kegyetlen vagy. Igen, te az vagy. Miért pont őt kellett magaddal vinned? Miért szabtad rá ezt a betegséget? Pont rá, ki annyira nem érdemelte meg. Ki világ életében küzdött. Oly erős volt és oly védelmező. Ám elgyengült. De ez miattad van. Ő emberek sokaságán segített, és mentette meg őket a haláltól. Rengetegen rebegtek neki hálát. Mindig azt mondták, hogy ő volt a legjobb ápolónő. S ő nem tudta ez a borzalmat legyőzni. Oly hamar vetted magadhoz. Még csak 59 volt. Másnak miért hagysz annyi időt? Nem értelek, tényleg nem. De talán soha nem is foglak. Talán nem is kell, hogy értselek. Csak el kell fogadnom a dolgokat. Tudom, valahol elveszel, máshol pedig adsz. Csak mégis úgy fáj. És úgy hiányzik. Úgy reméltem, hogy hagysz még egy kis időt nekünk. De nem, sajnos nem. :'(

Hétfő reggel. Hajnali 5 óra. Ébred a város, kezdődik a nap, kezdődik a hét. Ám ez a hétfő nekünk mást jelentett. Anno ekkor kelt. S most megvárta, hogy tata kimenjen a mosdóba, s mire visszaért ő elment. Elhagyta ezt a földi poklot és nem szenved már tovább. Ez az egy, ami vigasztal. Az, hogy tudom Neki most már jobb. És tudom azt is, hogy nem hagyott itt minket. Továbbra is velünk van, csak másképp. Ő most már fentről vigyáz ránk. Onnan óvva figyel, vigyáz és segíti az utunkat.

Emlékszem, még kisebb voltam. Dédipapám temetésén voltunk. Az első temetés, ami nagyon megérintett. Úgy sírtam a temetőbe, hogy Ő fogott és beültetett a kocsiba. Nem, nem azért mert rosszat tettem. Csak óvott. Megnyugtatott. Majd hazaérve ezt mondta: "nem halt meg, ő tovább él itt benn" S kezét a szívemre tette. S most rágondolva a szívemre teszem a kezem és tudom most már Ő is itt él tovább bennem.

Hétfőn lesz a búcsúztatója. Ez még nagyon nehéz lesz. Azt hiszem igazán akkor fogom fel azt, hogy ő már nincs többé. Persze most is tudom, de igazán még nem fogtam ezt fel. Minden nap sírok egy kicsit. Nagyon sokat gondolok rá. Esténként az ágyam fölötti angyalkát, amit tőle kaptam megsimogatom, a mellette lévő fényképen ránézek és jó éjt kívánok neki. Olyan nehéz ez. De azért néha jelét adja annak, hogy nem hagy magunkra minket, és velünk van és vigyáz ránk.

Mert van ott fenn egy ország, s ő most már ott repül az angyalokkal, kiterjeszti hatalmas óvó szárnyait és utazgat. S egyszer, majd újra találkozunk és Ő ott fog várni rám. Addig pedig onnan figyel és óv.