Sziasztok!
Jó tudom gagyi cím lett, de nem jutott eszembe jobb! És ez már utal is a tartalomra...már amennyire. Jó ok, inkább elkezdem.
Szóval szerda délután Szivecskével felültünk a Pesti gyorsra. Miért is? Hát az egy hosszú sztori...kezdjük a legelején.
Tehát kb 2 héttel ezelőtt értesültem arról, hogy az X-Faktor klubkoncertre nem venni, hanem nyerni lehet a jegyeket. Ígyhát részt is vettem a meghirdetett játékba. A játékot péntek 13 órától hétfő 15 óráig hirdették meg. A lényeg az volt, hogy valami olyan produktumot kellett létrehozni, ami kreatív volt, a tehetségkutatóval és a corvinnal kapcsolatosnak kellett lennie, de nem lehetett az X-Faktor logója benne. És az a 75 nyert 2 jegyet, aki a legkevesebb lájkot kapta. Nos én ugye úgy tanultam, hogy fer játékot játszunk, ha játszunk, vasárnap elkészítettem a képem és fel is töltöttem. Így természesen hétfőre már volt vagy 45 lájkom...mert az etikátlan játékosok végig lájkolták mindenkiét, majd ő szépen 3 előtt 2 perccel feltöltötte, kapott rá 3 lájkot és nyert... :S
De én már annyira beleéltem magam, hogy mikor nem nyertem és megtudtam, hogy az üvegfalon keresztül is lehet hallani és látni őket, sőt még autogrammot is osztanak nekünk nem volt kérdés: Fel kellett mennem! ☺ Szivecskét pedig imádom, amiért jött velem és követett a hülyeségembe! ♥
Így tehát fél 3-kor el is indultunk a vonattal Budapestre! Persze a vonatút alatt be nem állt a szánk, én alapból is pörögtem, bár a fél napos költségszámítás még indulás előtt csöppet leszívta az agyam, így ittam is egy energiaitalt és hát...lelőni nem lehetett. ☺
Fél 6-ra már a Corvin Bevásárlóközpontban voltunk. Kicsit körbe néztünk, aztán kimentünk és le lettem fényképezve Nikolassal! Na jó, csak a papír másával... Aztán visszamentünk és az üvegfalnál elfoglaltuk jól megérdemelt helyünket! Egy óra múlva kb Ma Chérie is megjelent, beugrott egy nagy ölelésre. Meg végre két szivem csücskét betudtam mutatni egymásnak! ♥ Aztán sajnos ő ment is tovább...franc zh. :@
Egy félóra múlva pedig már csak arra lettem figyelmes, hogy sikítozások és "ott van zsoltika" kijelentések terjengenek a levegőbe. Persze a legnagyon szám nállam mégis az "ott van Nikolaaaaaaaas" volt. Így hát tolongtunk az autogrammokért. Hármassával adtuk a füzetet az énekeseknek. Szereztem autogrammot Fannitól, a Non Stoptól, Marianntól, Norbitól és Nikotóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól! Sajnos a közös kép elmaradt, mert nem fértem az első sorba, meg aláírást is épphogy kaptunk, mert már mentek is vissza, de azért a Nikoval lefolytatott párbeszédet megéri leírnom...márcsak a röhögés miatt is:
Odaadom az én füzetem is a kupac tetejére.
Niko: Ez kinek?
Én: Nekeeeeeeem! (xD)
Felnéz, majd...
Én: Jah, Bettinek!
Hát nem is én lettem volna! xD Aztán bementek és elkezdődött a koncert! Annyira jó volt! Tök jó helyen is álltunk, tehát a színpadot tök jól láttuk, meg a hatalmas hangszórók segítségével hallottunk is mindent! És annyira édesek voltak, mert nem csak a jegyekkel rendelkezőknek énekeltek, hanem az üvegfalhoz is odajöttek hozzánk! És így tudtam képeket is csinálni róluk, meg hajjaj Nikonál milyeneket sikítottam... :P Nem, nem leszek lassan 20...még csak 13 vagyok! (legalábbis azon a szinten állok xD) És mindenki ott volt, mindenki énekelt, meg a legvégén voltak közös éneklések is és azok is annyira jók voltak! Áááá, iszonyat jól éreztem magam! Egyetlen hiányérzetem a közös kép maradt, de azt majd jövőhéten bepótolom! :P Na jó, jövőhéten csak akkor megyek, ha tényleg nyerek jegyet! De akkor már közös kép nélkül nem térek haza! ☺
És akkor rakok be néhány képet azok közül, amiket csináltam ott! ☺