Sziasztok!
Nos az elmúlt hetekbe felpörgött az életem...hirtelen történt is velem valami. :D Kezdem is az elején.
Tehát egész pontosan Március 10.-én volt egy kukacz tali Pesten, amin végre ott tudtam lenni. Olyan jó volt, majdhogynem egy éve nem láttam már őket. Jó volt magamhoz szorongatni őket, meg együtt röhögni velük hasfájásig. Voltunk Allee-ba, ott a játékboltba Kicsilánnyal kipróbáltunk mindent, aminek hangja volt és aminek nem. :D Aztán kapott nyalókát...meg volt ott csúnya pénztáros néni, aki beszólt nekünk. :@ Aztán voltunk játszótéren, utánna még kávézni egyet és sajnos véget ért a nap. És a legnagyobb szívfájdalmam, hogy Ma Chériet egy évig nem láthatom. :(
Nos aztán 15.-én du. voltam cirkuszba. Meg nem mondom, mikor voltam utoljára! :D Mondjuk nem volt vmi nagy szám. De unokaöcsémnek szerintem tetszett. :) Volt tini oroszlán, meg bébi oroszlán is. *.* A tini ori olyan vicces volt...ő lázadt...nem csinálta a feladatokat, csak nagy kegyesen...megette a husit, utána meg elterült, mint aki jól végezte dolgát. Majdnem ki sem lehetett terelni a porondról. :D Csak a seprűvel sikerült, ami a kedvence volt...úgy játszott a seprűvel, mint kiscica a fonalgombolyaggal. ^^ A legjobban a kötéltáncosok, meg az elefántok tetszettek. Az egyik elefánt megcsinálta azt, h a melső mancsain, meg a fején állt egyszerre. Nagyon néztem ám!
Ugyanaz nap este pedig Puszedlivel voltunk Vad Fruttik koncerten! Egy nap kiélhettem az infantilisségem és a tombolásom. Nagyon jó koncert volt, nagyon éltem. Teljesen átszellemültem és tombolás volt 1000-rel! :D Jah de azért itt meg kell említenem egy "fenyegető levelet Puszedlinek". Szóval, ha még egyszer ott mersz hagyni én kinyírlak!!! :D
Szombati napon pedig végre babázhattam az édes 3 hónapos Benikével. Végre megismerkedhetett a (mostoha)nagynénjével szerény személyemben. Egyből megtaláltuk a közös hangot és babanyelven hihetetlen jól elkommunikáltunk. Persze már most én vittem bele a rosszba a gyereket...ugyanis épp aludnia kellett volna a nagyfiúnak, mikor is mi inkább elkezdtünk társalogni. :P Hát na... :D
A vasárnapi nap már sajnos nem volt ennyire vidám. Egyáltalán nem. A szűk család összegyűlt és elkísértük mamát utolsó útjára. Szétszórtuk a hamvait. Kicsit feltépődtek a sebek, kicsit újra véreztem a szívemből. A hiánya sikolyként hasított végig a csöndes utcán. De muszáj elengedni. És muszáj volt teljesíteni az utolsó kívánságát. Az utolsót... Pedig még oly sok kívánságát teljesítettem volna, és ő is olyan sok kívánságomba van még benne. Úgy szeretném csak még egyszer megölelni, és még egyszer mondani neki, hogy mennyire nagyon szeretem. Még utoljára sütni vele. Még egyszer látni, ahogy rám nevet. S még sorolhatnám. De mindezt már csak álmaimban tehetem meg. Olyankor viszont, mikor álmomban meglátogat, mindig olyan jó érzés száll meg. És tudom, hogy itt van velünk. És a szívem legmélyén él tovább.
És, hogy ne ilyen szomorúan fejezzem be blogbejegyzésem: vagy 1000 év után ma újra volt a lábamon a görkorcsolyám. És - na most kapaszkodjon mindenki - nem estem el egyszer sem!!! Olyan büszke vagyok magamra. :D
Hát azt hiszem ennyi volt, amit szerettem volna virtuális papírra vetni.
Most pedig megyek és alszom.
