2010.09.02.
21:09

Írta: DaisyB

Angyalok

Sziasztok!

Nos nem tudom, mindez hogy jött a mai napon, de egyszer csak itt volt. Ültem a gép előtt, próbáltam a munkanaplómba hazudni valamit, mikor is a kezem a google képkeresőjére bandukolt és ott angyal képeket keresgetett. Annyira hihetetlenül csodás képeket találtam. És aztán kicsit jobban belefolytam. Elkezdtem keresgélni információkat az angyalokról és akkor bukkantam rá arra, hogy a vízöntőkre Gabriel vigyáz. Az első ami erről eszembe jutott egy zene volt, melyet idén nyáron halottam és nagyon tetszett: Rúzsa Magditól a Gabriel. Pont Gabriel, és azt hiszem kezdek benne hinni. Ezek után Gabrielnek néztem utánna. Egyik dolog követte a másikat. Minden olyan hihetetlenül gyorsan történt.

Gabriel az Angyali Küldönc, a jó hírek hozója. Kapcsolatban áll a családdal is; békét és megnyugvást hoz az otthonodba. Erősíti a családi kötelékeket, és segít a házasságban/nevelésben is.

Ez volt az első információ amit olvastam róla. És aztán amit ezek után olvastam róla... Az... Inkább olvassátok ti is:

Segít a fogamzási képességben és az örökbe fogadásnál is, bátorságot önt az anyaság elfogadásához és a sors vaksága ellenére igyekezzenek a gyermekeik számára a lehető legkedvezőbbeket nyújtani.

Hiszem, ha eljön az ideje ő fog nekem segíteni, ő végig mellettem fog állni a gyermekem nevelésében. Elég gyermek centrikus vagyok, néha rám tör az érzés, hogy de jó is lenne egy csöppséget nevelni és átélni az anyaság örömét. Tudom ő ott lesz.

Támogatja azokat, akik művészettel és kommunikációval, kapcsolattartással foglalkoznak pl: ügynöki közreműködés, képzőművészet, író, színész, táncos, újságíró, iparművész, esetleg modell, zeneszerző, zenész, riporter, énekes, tanár vagy egyéb szellemi üzeneteket közvetítő foglalkozás. Kitárja a lehetőségek kapuit, miközben ihletet ad az eredményes önkifejezéshez. Segít a lámpaláz, az alkotói szorongás, a halogató taktika leküzdésében. Gabriel kifejezetten a cselekvő képesség és a cselekvés Angyala. Amennyiben hozzá fordulunk segítségért, hamarosan energikusabbak és eredményesebbek leszünk mint azelőtt. Újságírásnál, cikkírásnál és egyéb írásoknál is sokat tud segíteni.

Mindez véletlen lenne? Véletlen lenne az, hogy intézményi kommunikátornak tanulok, hogy szabadidőmben írok, hogy legnagyobb álmom, hogy színésznő legyek, de ugyanakkor késztetést érzek az újságírásra és a riporterkedésre is? Nem hiszem. Ez nem lehet véletlen. Ezt hívják talán a sorsnak.

És ekkor jutott eszembe egy történet. Mikor még kicsi voltam, esténként mindig féltem. Mindig azt hittem jár odakinn valaki. Persze kiderült, hogy csak a fenyőfa ágai voltak. De akkor a nagymamám azt mondta nekem, hogy ne féljek, higgyek benne, hogy van egy angyalka, aki vigyáz rám és nem engedi, hogy bántódásom essen. Ekkor kaptam tőle egy kis angyalkát, ami napközben feltöltődik fénnyel és éjjel pedig világít nekem. És ez az angyalka azóta ott lóg az ágyam felett.

Ismét felteszem a kérdést: véletlen? Véletlen az, hogy mamám ezt mondta nekem, véletlenül múlt el a félelmem, mióta az angyalka ott volt a fejem fölött és véletlen, hogy a mamám is vízöntő?

Amin elgondolkodom, miért csak most találtam rá minderre és miért most kezdek hinni igazán az angyalok létezésében? Talán eddig nem voltam ehhez elég nyitott, elzártam magam ettől és most hirtelen valami megnyitotta nekem ezt az utat...talán éppen Ő volt az, aki a kezemet irányította. Nem tudom. Az viszont már biztos számomra, hogy az én múzsám, aki ihletet ad az írásnál az Ő. Gabriel. És minden egyes fellépésem előtt ő volt az aki, amint a színpadra kiálltam elmulasztotta a lámpalázamat. Ő segít az utamban és ha elég nyitott vagyok rá a legjobb irányba fog engem terelni.

És ugyanakkor eddig is hittem valamilyen szinten az angyalokban. Angyalok léteznek, csak barátoknak hívjük őket. Ilyen tekintetben én körbe vagyok véve angyalokkal.

És sikerült rádöbbennem a saját miértemre. Azért most történt velem mindez, mert ezen a nyáron történt meg mindaz velem, hogy igaz barátokra leltem. Most láttam igazán a szárnyaikat, melyek körül öleltek engem és segítenek utamon, és a bajban is mellettem állnak. Tudom számíthatok rájuk. És mivel ezeket megéltem, kinyíltam arra, hogy megtudjam ki is az aki ezekhez az angyalokhoz irányított engem. Gabriel volt.

Lehet bolondnak tartani ezek után, és ellehet mondani sok mindennek én akkor is azt vallom: ANGYALOK IGENIS LÉTEZNEK!

És a bejegyzésem végére berakok pár képet azokból amiket lementegettem, illetve a zenét. De mindenekelőtt az én angyalkámat, aki vigyáz rám esténként:

Na egyelőre ennyi, majd legközelebb is teszek be képeket, mert rengeteg gyönyörűt mentettem le, igazából válogatni sem tudtam, ezek az elején voltak és azért ezeket raktam. ☻

És akkor a zene:

 

 

Bye Daisy

10 komment

Címkék: angyalok

A bejegyzés trackback címe:

https://daisybrightmore.blog.hu/api/trackback/id/tr122267631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagymacsek 2010.09.05. 00:10:31

Hát, Névrokonkám...
Hazajövök, és reménykedek, hogy hátha valamelyikőtök megajándékoz egy jó kis blogbejegyzéssel, és hálistennek benned nem is kell csalódnom... ^^
Szeretem, amikor így elkap a hév, és csak írod, ami eszedbe jut, és kiöntöd az egész lelked ide!!! Szeretem olvasni, szeretem megismerni, szeretem, mert én is pont ilyen vagyok... =) És amúgy is... Vízöntő. Ez az áldott-átkozott küzdő-kétségbeeső szeszélyes, kreatív jegy... Ami azt hiszem, tényleg megmagyaráz mindent... Múltkor én is utánanéztem mindenféle horoszkópnak, legfőképpen ennek, és találtam egy fantasztikus oldalt rólunk, Vízöntőkrők, és csinálni is akartam egy bejegyzést róla blogomban, de sajnos nem lehetett másolni arról az oldalról, kiírni meg napokig tartott volna... :(
Pedig azt mindent leírt, és színigaz volt... Mint az is, amit az angyalokról írtál! Én is néztem már utána nekik! És jó tudni, hogy Gábriel az, aki mimellettünk áll. Én hiszek bennük. Ahogy hiszek a szellemekben és a természetfölöttiben is. Vannak megmagyarázhatatlan dolgok, és hiszem, hogy ezek egy részét valami felsőbb, óvó, tanító erőnek köszönhetjük. Mert mindennek oka van. Minden azért történik velünk, hogy valamit megtanuljunk. És minden egyes ember jó okkal lép be az életünkbe. Ahogy mi is jó okkal léptünk az egymáséba... Eddig két formában találkoztam angyalokkal... Állatok formájában, és a tietekben...

Nem véletlen, hogy te vagy én Angyalszamű Névrokonkám!!!<3<3<3

DaisyB 2010.09.05. 22:21:29

Miközben írtam pont gondoltam rád. És igen, a Vízöntők... Én is sokszor néztem már utánna és mndig meglepődöm, hogy mennyire is igazak rám ezek a dolgok. És hogy minden összefügg valamivel... És nagyon örülök, hogy Te is hiszel az angyalokban és nem csak én vagyok ilyen "dilis". :D ÉS ugyanúgy hiszek a szellemekben és a természetfölöttiben is! És igen, nekünk találkoznunk kellett! :)
Én kis Oriangyalkám! ♥♥♥

Nagymacsek 2010.09.06. 20:21:56

Én ne hinnék, Névrokonkám, én ne hinnék... Amikor a szótárban a "dilis" címszó alatt az én nevem van?
De, igenis, én hiszek...Én ilyen vagyok,és ha akarnék sem tudnék megváltozni...

Bastet M.D 2010.09.06. 21:22:35

Akkor ketten vagyunk ott :P És majd mesélek neked én is Chérie az angyalokhoz fűződő viszonyomról... Persze csak ha érdekel... Jó, mivel rólam van szó ezért pöppet fejetetején fog állni és nyakatekert lesz, de ha érdekel, akkor elmesélem egyszer. <3

Az én angyalom Barbiel... Képes felismerni az élet valódi értelmét. Barbiel az Őszinteség Angyala. Barbiel egy bukott angyal, de segít életed göröngyös útjain. Bár gyakran próbatételeket állít eléd, velük is csak megerősít téged, és kitartásra ösztönöz.

Szerintem stimmel <3

DaisyB 2010.09.06. 22:01:45

Én kis "dilis" társaim! ♥ És igen Chérie, mesélj majd nekem, nagyon érdekel!
Imádlak titeket!!! :x ♥♥♥

Nagymacsek 2010.09.07. 21:49:27

^^ Én szeretek dilis lenni! És szeretek a dilisek klubjába tartozni!!! :D És ez tök jó Macstesó, hogy nemcsak Angyalszemű, hanem te is hiszel ezekben! ♥ Olyan jó nem egyedül dilisnek lenni! :P Nagyon-nagyon szeretlek titeket, én földreszállt angyalkáim!!!!!♥♥♥

Bastet M.D 2010.09.10. 17:50:10

Részemről a zuhant, sokkal helytállóbb lenne :P I am a fallen angel :P <3

DaisyB 2010.09.10. 18:20:50

Te zuhanjál már ide! :D

Nagymacsek 2010.09.12. 17:27:11

Inkább mindketten ide hozzám!!! :P ♥
süti beállítások módosítása